Malkovich, Malkovich, Malkovich

Műcsarnok

Amikor naponta több millió fénykép készül világszerte, amikor a fényképek bűvöletében élünk, amikor mindennapjainkat a barátok, ismerősök és a hírek képei töltik ki, amikor egy okos telefonnal, kis kézi kamerával bárkinek adott a lehetőség, hogy amatőr fotóssá váljon, akkor a profi fotósnak valami egészen különleges ötletre vagy látásmódra van szüksége ahhoz, hogy gondolatait megfogalmazza, hogy képeivel újat tudjon mondani a nagyközönség számára.

Amikor applikációk sora áll rendelkezésre, hogy szép arcból vicceset, eltorzítottat készítsen, vagy épp ellenkezőleg, nem tökéletes alakot vagy arcot eszményivé, kifogástalanná varázsoljon, akkor a profi portré fotósnak másként kell a világra tekintenie; elemzően, a részleteket megfigyelően, újrateremtőn és kreatívan.

A Budapest Fotó Fesztivál keretében a Műcsarnokban látható május 13-ig Sandro Miller fotóművész Malkovich, Malkovich, Malkovich című tárlata, amely főhajtás a nagy elődök, a kamera mesterei előtt, akiktől Sandro Miller a szakma alapjait tanulta, és akiknek a fotográfia, mint művészeti ág, sokat köszönhet. A projekt körülbelül 120 év ismert, jellegzetes fotóit mutatja meg sajátos megvilágításban.

Sandro Miller fotográfus, 16 éves volt, amikor Irving Penn Picasso portréjának hatására eldöntötte, hogy fényképezni fog. Autodidaktaként, a nagy elődök albumait tanulmányozva sajátította el a fotózásnak, mint mesterségnek az alapjait; 40 év elteltével ma már a világ egyik legkeresettebb reklámfotósa, akinek megrendelői között van az American Express, a Coca-Cola és a BMW.

Sandro Miller a kiállításhoz 30 jól ismert, ikonikus portrét használt fel úgy, hogy azokat John Malkovich eleveníti meg. Korábban már többször dolgoztak együtt, mindketten elismerően beszéltek a másik szakmai felkészültségéről. Ilyen értékes és merész alkotás jön létre, mint ez a kiállítás is, ha két profi egymást erősítve, szakavatott technikai csapattal kiegészítve - stylist-tal, fodrásszal, sminkessel, berendezővel, varrónővel -, könnyedén együtt alkotnak egy érdekes elképzelés mentén. Bárkinek az alakját meg tudják idézni, és a kiállítás látogatója csak ámul az eredményen, a hasonlóságon. Mindannyian ismerjük a nyelvét kiöltő Einstein portréját, vagy Jack Nicholson őrült gonosz Joker arcát vagy Che Guevara céltudatosan a jövőbe révedő fantaszta tekintetét, vagy akár Hitchcook gyámoltalan öreguras fényképét, Marilyn Monroe kihívó módon rózsákkal takaró szexi képét. Ezek a kiállítás képeinek alapötletét adó fotográfiák, de mindegyik képben ott van az 1000 arcú művész, a színes kaméleon, John Malkovich, aki bárkinek a bőrébe képes belebújni, teljesen más karaktereket hitelesen megformálni, legyen az nő vagy férfi, öregember vagy fiatal, forradalmár vagy művész, az emberiség jótevője vagy őrült gazember. Malkovich képes a kiválasztott alany gesztusainak, mozdulatainak, testtartásának, mimikájának valósághű megidézésére. És miközben a képeket nézve elmosolyodunk, nem jut eszünkbe, hogy ez az egész paródia lenne, mert nem is az.

A digitális kor előtt készült, többnyire fekete-fehér portrék újrateremtésénél a fotóművésznek határozott törekvése volt, hogy minél kevésbé vegye igénybe a digitális technológia támogatását. Bár a nagy elődök is alkalmazták a retusálást, mint képjavító eljárást, Sandro Miller elsősorban a hasonló körülmények, beállítások, fényviszonyok, képarányok alkalmazásával akart hasonló eredményt elérni.

A Malkovich projekt képeinek a sikerét egyrészt az egyedülálló ötlet, vagyis a kompozíciók eredeti formába való visszaállítása és a színészi teljesítmény, a teljes átalakulás együttesen adja.

A kiállítás látogatója csak a kiállítás mérete, a viszonylag kevés kép miatt lehet csalódott, mert a projektből mindösszesen 30 kiállított kép megnézése után is szívesen nézné még a nagy elődök képeinek Malkovich mester-féle változatát.