Naptárlányok

Pesti Magyar Színház

"Az öregedés csak akkor veszélyes, ha komolyan vesszük."

idézet a színdarabból

Nem elég egy figyelemfelkeltő, meglepő ötlet, de elszántság, eltökéltség és hasonlóan gondolkodó társak is kellenek annak megvalósításához. Egy provinciális, szűk látókörű kisváros életében minél megbotránkoztatóbb egy kezdeményezés, annál többen figyelnek fel rá, beszélnek róla. Tim Firth angol kortárs drámaíró vígjátékában, a Naptárlányokban is hasonló motivációk játszanak.

A történet, - amely a színház ismertetőjének fülszövege szerint megtörtént, igaz történet -, a nőegylet egyik tagjának, Annie-nek a férje hiába kap kemoterápiás kezelést, a segítő beavatkozás nem hat, John elhalálozik. Felesége, aki utolsó időszakában is hű támasza volt és rendre elkísérte őt a kezelésekre, az amúgy is nyugtalanító várakozást, igen kényelmetlen kórházi körülmények között kellett, hogy töltse. Akkor született meg benne az a szolidáris elhatározás, hogy a kórház betegeinek hozzátartozói több órás várakozását megkönnyítendő, kényelmes ülőalkalmatosságot vegyen a nőegylet az év végi vásáron befolyt adományokból. A minél több felajánlás érdekében meglepő módon hívják fel a figyelmet jótékonysági gyűjtésükre, és így nagyobb reflektorfénybe kerül az általuk fontosnak tartott ügy. A nőegylet családanyái, hű feleségei polgárpukkasztó tettként, vagy kamasz lányos csínyként hosszas megfontolás, egyeztetés és meggyőzés eredményeként elhatározzák, hogy pénzgyűjtés céljából az év végi vásárra a hagyományos tájképes, vagy a sokszor már unalomig ismert híres épületekről készülő naptár helyett, saját diszkréten megmutatott bájaikról készíttetnek falinaptárat, hogy annak nagyobb bevételéből támogassák a kórházat.

Az ügy azért is felkavarja a kisvárosi kedélyeket és okoz igen nagy felháborodást a nőegylet (ál)szemérmesebb tagjai között, mert a naptárlányok korukat tekintve 50 és 60 pluszosok. Ez adja a színdarabbeli sok humor és vicc forrását, ahogy az érett, rugalmasságukat és feszességüket vesztett testeket apró takaró trükkökkel csábító és trendi módon mutatja meg. De hát ki nem szeretne részt venni, egy ilyen jópofa, mulatságos virtusban?

A 6 tagú női együttes lelke és motorja Chris (Hegyi Barbara), aki hatalmas lelkesedéssel és energiával szervez, tervez és ötletel, elszántsága a többi tagot is magával ragadja; a megözvegyült, férje emlékét csendesen őrző Annie-t (Igó Éva), a lányát egyedül nevelő jazz zongorista Corát (Udvarias Anna), a nyugdíj előtt álló tanítónőt Jessiet (Bede-Fazekas Anna), a bizonytalan, folyton a férjét emlegető Ruth-ot (Tóth Enikő) és a kisportolt, golf mániás és férfifaló Celiát (Soltész Bözse). Miközben a hasznos cél megvalósítását tervelik ki, addig hatukból erős közösség kovácsolódik.

A Naptárlányok című darab bár mélyen együtt érez az egyedül maradt családtaggal, könnyedén, egyszerűen, természetesen veszi tudomásul az elmúlást, pozitív életszemléletével és életigenlésével egyfajta mintát, példát mutat a megmásíthatatlan elfogadására. Tallós Rita rendező a fényekkel-színekkel és a sötétséggel hátborzongatóan szépen oldotta meg a haldokló férj életből való kivonulását (Tahi József), de megható az özvegy fájdalmas megnyilvánulása is, "mit nem adnék, ha még egyszer egy órát vele tölthetnék." A darabban a naptárak piacra kerülését követően nem csak a bevétel lesz még a vártnál is nagyobb, hanem sokan írnak hálás, köszönő levelet a nőegylet tagjainak, a minta, vagyis a segítő szándék, szolidaritás, valamint a halál elfogadásának megmutatása miatt.

A díszlet nem túl bonyolult, a darab egy 80-as évekbeli retro kultúrházban játszódik, színes kockás üvegablakkal, barnára lakkozott, egyszerű pianínóval, a falon plakát, melyről a kidolgozott testű félmeztelen Sylvester Stalone, mint Rambo néz le ránk, úgy, ahogy azt kell. Az ablaknak, amelyet két oldalról nyomott virágos mintás fehér nejlon függöny keretez, fontos szerepe van a mozgóképek és hangulatok megjelenítésével, az évszakok, az idő múlásának érzékeltetésével. És bár a darab kicsit nehézkesen indul, a nézőnek olyan érzése van, mintha tényleg egy lepukkant kultúrház műkedvelő, amatőr előadásán lenne, de aztán egy kis idő múlva belendül az előadás, és könnyed hangulatba tudja hozni a nézőt. A napraforgó válik a darab szimbólumává, az érett, tökéletes tányér alakú virágok, melyek a Nap felé fordulással az erőt és lelkesedést hozzák magukkal, és amelyekkel jól eltakarhatóak az intim női testrészek.

Érdekes a rendező zeneválasztása, a darabban többször felhangzik az Örömóda különböző feldolgozásokban, komolyan, viccesen, gyerekes, jazz-es vagy akár karácsonyi hangszerelésben is. A vetkőzős jelenetben pedig Joe Cocker You Can Leave Your Hat On című kultuszdala ad okot a mosolyra.

A fikció és a valóság, valamint a művészet és az élet kölcsönös viszonyának, folytonos egymásba játszásának kifejeződéseként a naptárlányokat játszó színésznők fotóművész segítségével a valóságban is elkészítették a színdarabban emlegetett naptárat, amely az előadás szünetében az előcsarnokban megvásárolható, és ily módon a nézők is hozzájárulhatnak a Semmelweiss Egyetem Onkológiai Központja Rehabilitációs Osztályának támogatásához.

Nem mindennapi dolog, ezért fontosnak tartom megemlíteni, hogy a Pesti Magyar Színházban akadálymentesítés van látássérültek, hallássérültek és mozgáskorlátozottak részére. Az előadás alatt mellettünk gyengén látók ültek, akiket a színházi személyzet kísért a helyükre, és akik 1-1 audiónarrációs készüléket kaptak. Ez a készülék olyasmi, mint egy kiállításon kölcsönözhető hangos tárlatvezető eszköz (audio guide), amely a párbeszédek között látható dolgokat (pl. képek, helyszín, testbeszéd, arckifejezések stb.) közvetíti a csökkentlátóképességű nézőknek. Mindeközben elöl, a színpad bal oldalán gesztikulálva és artikulálva jeltolmács közvetítette a szöveget a gyengén halló nézőknek.

Mindent összevetve kellemes, szórakoztató, könnyed darab a Naptárlányok, amely izgalmas lehetőséget biztosít a hasonló korú magyar nőkhöz képest jobb kondícióban lévő színésznőknek 1-1 életszerű, hétköznapi karakter megformálásához.