Kafarnaum - A remény útja
libanoni dráma, 2018
Egy női filmrendező, Nadine Labaki libanoni drámája is jelölve lett a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar díjra. A Kafarnaum - A remény útja című filmnél szívszaggatóbbat, szomorúbbat nem láttam még filmvásznon.
A film egy brutálisan realista film, amely nyomorból épült életekről szól. Félig játékfilm, melynek kitalált története nem áll messze az ottani valós élettől. Félig dokumentumfilm, mert a világ egyik részének a létező valóságát dokumentálja, valós szereplőkkel, valós tényekkel. Amerre a kamera engedi a szemet ellátni, kilátástalan nyomor, szegénység, éhínség. Nincs élelmiszer, nincs víz, nincs áram. Csak nyomortanyák, kosz, káosz, rendetlenség, szemét mindenhol. Amit a kamera érzékel a közeli premier plánok használatakor, az a kiábrándultság, a gondterheltség árnyéka az arcokon.
Amíg a világ nagy részén felnövő gyerekeknek szerencsére megadatik a boldog és gondtalan gyermekkor, amikor biztosítottak számukra az alapvető szükségleteik, amikor módjuk van a világ és önmaguk felfedezésére, amikor baráti kapcsolataik alakulnak ki, és hogy ismereteiket tágítsák, iskolába járnak, addig a világ egy másik részéről származó gyerekek számára a fegyveres konfliktusok és háborúk okozta fenyegetések miatt sokkal inkább egy rémálomhoz hasonlít a gyermekkor.
A film alkotói a filmezés eszközeivel elérték, hogy a néző másként érezzen empátiát a szereplők iránt, mint amikor 1 perces hírből vagy statisztikai adatokból nyer információt a térségről. Nos, ebben a filmben valóban a pokol tárul fel 2 óra alatt, ahol bizony a néző nagyon kényelmetlenül érzi magát, hiszen ilyen döbbenetes nyomorban az idő is lassan telik.
A film legelején a fiatalkorúak börtönéből a bíróságra átszállított Zain a tárgyaláson beperli a szüleit " amiért világra jött". Zain nincs anyakönyvezve, nincsenek papírjai, úgyhogy a bíróság is csak az orvosi jelentés alapján (nincs már tejfoga) fogadja el 12-13 évesnek. Megkéselt valakit, ezért került a fiatalkorúak börtönébe, a történet lassan áll össze az előre-hátra ugráló részekből, hogy mi lehetett az igazság. Zain és társai jó része nincsenek anyakönyvezve, mert ahhoz, hogy Bejrútban papírokat kapjon a megszületett csecsemő, egyrészt a szülőknek is érvényes papírokkal kell rendelkezniük, másrészt fizetni kell az igazolás kiállításáért, amit sokan ebben a nyomornegyedben nem tudnak teljesíteni. Sok gyereknek nincs papírja, ami megkérdőjelezi például későbbiekben az iskoláztatásukat is. A filmbeli gyerekek iszonyú körülmények között töltik napjaikat, koldulással, imitált háborúzással, vagy 1-1 otthon készített dolog eladásával próbálkozva. Zain szülei ellen szóló vádja mögött olyan kérdések állnak, mint hogy "Miért vagyok itt, ha nem szeret senki? Miért vagyok itt, ha folyton éhezem? Miért születtem meg, ha állandóan bántalmazásnak vagyok kitéve, bűnözés áldozata vagyok? Miért születtem meg, ha a 11 éves lánytestvéremet ki kell házasítani azért, hogy a család néhány csirkét kapjon és pár napig ehessen? Zain már 12 évesen jól látja a világot, helyesen tudja értelmezni az ok okozatokat. Joggal lázad fel teljesen felvilágosulatlan szülei ellen, mert az ottani embertelen körülmények között ők, vagyis a gyerekek nagy árat fizetnek szüleik felelőtlenségéért.
Az alkotók a filmbeli történethez hasonló körülmények között élő fiút kerestek a szerepre, olyat, akiknek nem volt színészi tapasztalata, viszont az ottani valós élethelyzettel közeli volt a kapcsolata. A film készítői két nagyszerű gyermek szereplőt találtak filmjükhöz, az egyik a Zaint alakító fiú, aki a valóságban is az utcán nőtt fel, és aki teljes természetességgel, felnőttes érettséggel és felelősséggel játssza el a kamera előtt saját mindennapjait. Zain rendkívüli empatikus készséggel rendelkezik, akkor is, amikor vér szerinti családtagjait próbálja megvédeni, és akkor is, amikor Yonasra, az etiópiai asszony gyermekére felügyel; tápszert szerez neki, mindenhová cipelni magával, pelenkázza és elterelni a kicsi figyelmét, amikor sírni kezd. Teszi mindezt nagyon kreatívan, például amikor gördeszkából és lábosból készít kiskocsit a babának, vagy amikor egy tükör segítségével saját összetákolt kuckójukban tudják nézni a szomszédban vetített rajzfilmet, hogy lekösse a totyogós figyelmét.
Az alkotók másik ideális gyerekszereplő választása Yonas volt, a filmbeli 18 hónapos kisfiú (aki egyébként a valóságban kislány), nos ez az emberpalánta - furcsán hangozhat -, de szinte teljesen érti és érzi a szerepét, tökéletes az összhang a két kis kiszolgáltatott csavargó között.
A rendezőnő (aki színésznőként Zain anyját is játssza a filmben) ezért a döbbenetes erejű filmjéért számos rangos fesztivál díját megkapta már. A díjátadások alkalmával elmondta, hogy filmjével az volt a célja, hogy elindítson egy párbeszédet a térség politikai vezetői és különböző nemzetközi szervezetek között (az ENSZ Menekültügyi Szervezetével, az UNESCO-val), amely párbeszéd esetleg kezdete lehet egy a térséget érintő rendszerszintű átalakításnak.